Reader with Thousand Lives

Cecelia Ahern munkásságával az Ahol a szivárvány véget ér című regénye ismertetett meg, majd azóta elolvastam már az Ui.: Szeretleket, amiből film is készült (értékelés később), illetve, ahogy a bejegyzés címéből is látszik, A szerelem kézikönyvén szintén átrágtam magam. Nem mondom, hogy kedvencem lett, mindegyikből hiányzott valami plusz, ami tökéletessé tehette volna a történetet, de az első kettő igazán tetszett, míg a harmadik több kívánnivalót is hagyott maga után.

Ennek a cuki borítóval rendelkező könyvnek főszerepében Christine-t ismerhetjük meg, aki egyik nap tanúja lesz egy öngyilkosságnak, majd hamarosan egy újabb kísérletnek is. Minden erejét bevetve sikerül megállítania Adamet abban, hogy véget vessen az életének, megígéri a fiúnak: születésnapjáig bemutatja, hogy az élet igenis szép. Nem szabad eldobni, meg kell találni az apró dolgokat is, amik örömet okoznak nekünk.

Nagyon-nagyon érdekesnek tűnt számomra a fülszöveg, mindenképp szerettem volna elolvasni, de teljesen mást kaptam, mint amit vártam. És sajnos nem jó értlemben. Az első problémám a hangulattal volt, ugyanis rettenetesen depressziós volt az egész, ezáltal nehezen tudtam rávenni magamat az olvasásra. Természetesen nem számítottam önfeledt vidámságra, de elvártam volna, hogy a főszereplő, aki történetesen segíteni próbál egy olyan embernek, aki meg akarta ölni magát, ne legyen ennyire maga alatt. Hogyan lehetne hiteles úgy a segítségnyújtás, hogy közben Christine-nek is szüksége lenne rá?

Ezen kívül végig olyan érzésem volt, mintha nem mozdulna előre semmi, csak egy helyben toporognánk. Mivel csak az egyik szemszögből látjuk a történéseket, nem igazán volt érzékelhető Adam változása. Mondanám, hogy Christiné bezzeg igen, de ez nem igaz. Végig nagyon sokat szenvedett, néha-néha tört csak elő belőle valami hangulatváltozás. Elvileg romantikus regény, a cím is ezt sugallja, de olyan volt, mintha ezt az írónő elfelejtette volna, és csak a könyv hatvan százalékánál jutott volna eszébe, ugyanis akkor hirtelen, mint derült égből villámcsapás, főszereplőnk beleszeret a modellnek kinéző, megmentett Adambe. 

Természetesen akadtak jó pillanatai is a regénynek, nagyjából a negyedétől egy darabig nagyon olvastatta magát, kíváncsi voltam, magába szippantott, majd megint jött egy nehézkesebb rész, aztán az utolsó egy vagy két fejezetet megkönnyeztem. Sok mindenre tanít is a könyv, viszont számomra ezek nem tűntek ki túlságosan, nagyon oda kellett figyelnem, ha ezeket látni akartam. Az egyetlen, ami talán magába foglalta azt, amire számítottam, az Christine nagy monológja volt Adam szülinapján. Azt imádtam!

Sajnos a szereplők sem voltak túl jók, Christine kifejezetten idegesített az önsegélyező könyveivel, mint például 'Hogyan legyünk erősek öt lépésben?', és 'Hogyan legyünk erősek tíz lépésben?' (Nem, ez nem vicc, tényleg benne volt mindkettő.) Mint már említettem, zavaró volt, hogy sokat szenvedett. Megértem, hogy megviselte a válása akkor is, ha ő akarta, de azért már sok volt, így nem örültem, hogy az írónő az ő szemszögéből írta meg a regényt. Jobban örültem volna az egyed szám harmadik személyű írásmódnak.

Adam egészen a szívemhez nőtt, de azért neki is akadtak érdekes pillanatai, de ez minden szereplővel így van, így ettől eltekintek. Sokszor aranyos volt, de a dühkitörései elég durvák lettek, lehetett volna finomítani kicsit, hogy ne legyen ennyire ellentétes a személyisége. Ami viszont tényleg rossz volt, hogy az írásmód, a beszédük, a viselkedésük alapján nem jött át, hogy a szereplők valójában már harminc felett járnak.

Azért nem mondom, hogy borzalmas volt, mert érdemes volt elolvasni, néhol kifejezetten jól szórakoztam, máskor elgondolkodtatott, de sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni belőle. Cecelia Ahern nem múlta sokkal alul önmagát, de mindenképp rosszabb lett, mint a másik két könyve, amit tőle olvastam. Mondjuk egy közepest azért elért. :)

Szerző: Cecelia Ahern

Cím: A szerelem kézikönyve (How to Fall in Love)

Oldalak száma: 318

Megjelenés: 2014 (2013)

Kiadó: Athenaeum

Borító: Olyan aranyos, a romantikához illik bár sok nem akadt a könyvben...

Kedvenc szereplő: Alicia (Christine hároméves unokahúga)

Legkevésbé kedvelt szereplő: Christine

Ami tetszett: Az utolsó bekezdés volt a kedvencem

Ami nem tetszett: A sok szenvedés

Kedvenc idézet: "Az életünk folyton változó pillanatok sorozata, amelyek olyanok, mint a gondolataink: hol pozitívak, hol negatívak. S bár az emberi természet része, hogy szeretünk elidőzni ezeknél, mint oly sok ösztönös késztetés, ez is értelmetlen. Nem érdemes hagyni, hogy egyetlen gondolat is megszállva tartsa az elménket, mert a gondolatok jönnek-mennek, akár a vendégek vagy az érdekbarátok. Alig érkeznek meg, máris elhagyhatnak, és akármilyen hosszú időbe telik megjönniük, végül úgyis elillannak. A pillanataink értékesek, akár hosszúra nyúlnak, akár elmúlnak egy szemvillanás alatt, hisz oly sok mindent tehetnek: megváltoztathatják a gondolkodásunkat, megmenthetik az életünket - és még az igaz szerelemmel is megajándékozhatnak."

A recenziós példányért hálás köszönet az Athenaeum kiadónak!