Reader with Thousand Lives

Aki ismer, és/vagy olvassa a blogot, az tudhatja, teljes szívemből imádom Colleen Hoovert. Lassan eljutok addig, hogy elmondhatom, mindegyik könyvét olvastam (a magyarul megjelenteket, aztán azt is, ami még várat magára). Mindegyik regénye számos érzelmet vált ki belőlem, mindegyikben ott van a boldogság, a remény, a reménytelenség, a szerelem, a küzdeni akarás, a bukás, a felépülés, és mindezek mellett még képes megnevettetni. Nem érhet véget egyetlen CoHo mű sem úgy, hogy nem sírtam volna el magam, lehetőleg többször is. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy a Maybe Someday lett a kedvencem, hiszen még azt a szereplőt sem tudtam megutálni, aki ellen szurkolni kellene, hogy hát mégis a két főszereplő jöjjön össze. És ha ehhez hozzáadjuk, hogy saját zenéje is van, amik szintén zseniálisak, tökéletes alkotást kapunk.

A történések kezdetén megismerjük Sydneyt, akinek szuper élete van: főiskolás, van egy csodálatos barátja, Hunter, és a szobatársa nem más, mint a legjobb barátja, Tori. A lány huszonkettedik születésnapján minden megváltozik, mikor rájön, Hunter megcsalja. Hamarosan rejtélyes szomszédjánál köt ki, akinek gitározásának már korábban sem tudott ellenállni. Elkezdenek együtt dolgozni, Sydney dalszövegeket ír, kifejezik mindazt, ami bennük dúl, ugyanis hamar olyan érzelmek alakulnak ki bennük, amiknek nem engedhetnek teret. 

Egy egyszerű romantikus regénynek hangzik, és igazából majdnem igaz is, hiszen adott Ridge és Sydney, akik egymásba szeretnek, de Ridgenek barátnője van, akit szintén szeret. És itt jön az érdekes rész. Ezt a kapcsolatot utálnia kellene az olvasónak, gyűlölnie kellene Maggiet, de képtelenek vagyunk rá. Maggie egy erős, talpraesett, kedves, vidám lány, akit csak szeretni lehet. Úgy olvastam a könyvet, hogy nem tudtam eldönteni, kinek is szurkoljak inkább, végül azonban mégis győzött a tipikus olvasó énem, és a főszereplő felé billent a mérleg. Alapjaiban véve a szerelmi háromszögtől is idegbajt kapok, de itt nem. Colleen Hoover még ezt is el tudja nekem adni, nem éreztem azt, hogy erőltetett lenne, vagy egyáltalán felesleges. Fájt a szívem Ridge helyzete miatt, bár nem érzem úgy, hogy reális lenne, hogy valaki két emberbe is szerelmes legyen egyszerre. 

Ha már Ridgenél tartunk, szeretném leszögezni, imádom őt. Teljesen a szívemhez nőtt, még a fenti állításom ellenére is. Nem lehet haragudni rá azért, hogy milyen viszonyba került Sydneyvel, hogy nem volt képes szakítani Maggievel annak ellenére, hogy mit érzett Sydney iránt. Jött a hűségről szóló szövegével, és teljesen elvarázsolt. Egyrészt nagyon aranyos volt, másrészt a múlt és a későbbi történések miatt meg tudtam érteni, miért érezte úgy, hogy a barátnőjével kell maradnia. Nagyon szerettem, hogy a két főszereplő őszintén beszélt egymással, kitárulkoztak, felfedték titkaikat, érzelmeiket, holott tudták, nem lehetnek együtt. Tetszett, mikor Ridge közölte Sydneyvel, hogy ki kell költöznie, mert nem bírja tovább. Tetszett, pedig a szívem darabjaira tört. Tudjátok, hiába a kissé tipikus romantikus regény, a cím miatt nem tudtam, reménykedjek e, vagy felesleges. Kinézem CoHo-ból, hogy egy olyan befejezést kreáljon, amire nem számítunk. Nem árulom el, mi lett végül, inkább olvassátok el, mert megéri.

Sydneyt sokszor megemlítettem már, így illene pár szót megejtenem róla. Meg hát főszereplő, vagy mi..:D Nagyon megkedveltem, sajnáltam, mikor az életében minden a feje tetejére állt, majd ez még egyszer megtörtént. Sajnáltam, hogy szerelme csupán plátói maradhat (de mint már írtam, nehéz volt nem ellene szurkolni). Szerettem, mert nem nyafogott. Szerettem, mert őszinte volt, és mert szó nélkül kiköltözött, mert ő is tudta, így helyes. Szerettem, hogy nem akart mindenáron keresztbe tenni Maggienek és Ridgenek. Látjátok? Az olvasónak nincs egyszerű élete. :D

A zenéről szeretnék még írni egy kicsit, hiszen nagyon fontos szerepe van a műben. Eleve nagyon örültem, hogy megjelenik a zene ilyen mértékben, hát még mikor megtudtam, hogy létre is hozták ezeket a dalokat, már éreztem, hogy kedvenc lesz. A zene a mindennapjaim szerves része, kedvenc dalaim, együtteseim mindig meg tudnak nyugtatni, nem véletlenül hallgattam őket nyelvvizsga vagy az érettségi előtt. Soha nem hallottam korábban Griffin Petersonról, nem tudtam mit várjak, vajon milyen lesz, de bíztam benne, hogy jó. Szerencsére nem kellett csalódnom, imádtam minden dallamát és sorát a számoknak, és a még mindig újra és újra meghallgatom őket. Szeretem bennük, hogy a szövegek nincsenek túlkomplikálva, egyszerűek, de nagyszerűek.

A Maybe Someday egy gyönyörű történet. Egy olyan könyv, ami boldoggá tesz annak ellenére, hogy megsirat, és összetöri a szívet. Colleen Hoover regényei reményt adnak, megtöltenek szeretettel, beszippantanak. Számomra nem csak a legjobb CoHo könyv, hanem az év könyve, és talán, megkockáztatom, ez egyik legjobb könyv a világon.

Szerző: Colleen Hoover

Cím: Maybe Someday

Oldalak száma: 320

Megjelenés: 2014

Kiadó: Atria

Boírtó: Nem rossz, de azért el tudnék képzelni jobbat is

Kedvenc szereplő: Ridge

Legkevésbé kedvelt szereplő: Tori

Ami tetszett: Minden!

Ami nem tetszett: --

Kedvenc idézet: "Sometimes in life, we need a few bad days in order to keep the good ones in perspective."