Hannah Brown a médiában dolgozik, egyik napról a másikra pedig műsorvezetőként kell megállnia a helyét. Hannah Brown makacs, szarkasztikus, csípős, kíméletlen és mégis jószívű, és ha akar, még kedves is tud lenni. Többnyire elégedetlen magával, hajszolja a boldogságot, a szerelmet, bár igencsak nehezen akaródzik elérni ezeket. Aztán jön Clive az erkélyén keresztül, megjelenik Dolores, aki szerint a lányon átok ül, és Hannah élete fenekestül felfordul, a körülmények hatására elindul a változás útján, igyekszik pozitívabb és életvidámabb, na meg kedvesebb lenni. Ez a könyv olykor keserű, máskor vicces, a mindennapok nehézségeit mutatja be, ami bárkivel megtörténhet. Vagy legalábbis egy része biztosan.
"Női táskák, átok van mindegyiken. Ha valamit keresek, tuti, hogy nem találom meg. A tárgyak egy láthatatlan féreglyukon keresztül a párhuzamos dimenzióba siklanak, és csak akkor kerülnek elő, ha már nincs rájuk szükségem."
Maga a történet volt az, ami miatt nehezen tudtam eldönteni, mit is gondolok igazán erről a regényről, tetszett e vagy sem. Az első száz oldalt kínkeservesen küzdöttem le, kifejezetten untatott, nem értettem, hol van a mindenki által emlegetett humor. Bármilyen humor, szarkasztikus, fanyar, vagy tényleg jó poén. Nem, nekem ezek nem jöttek át. A cselekmény második fele az, ami igazán kikapcsolt, szórakoztatott, ott már olvastatta magát, egy nap alatt el is olvastam. Ugyanakkor az átok részében nagyot csalódtam. Félreértés ne essék, egyáltalán nem akcióra, vagy valami hatalmas dologra számítottam, de lehetett volna nagyobb szerepe is, jobban ki lehetett volna dolgozni, egy kicsit felpörgethette volna az eseményeket már az elején is. Így inkább csak olyan érzésem volt, hogy tegyünk bele valamit, hogy legyen benne, pedig a vége, a megoldás nagyon tetszett, csak előtte kellett volna jobban kifejteni.
Hannah volt az, aki kifejezetten idegesített még a regény első felében, bár egyik szereplő sem nőtt különösen a szívemhez (talán egyedül William, a kisöcs). A falat tudtam volna kaparni a folytonos szenvedéstől, hogy az ő élete ilyen rossz, meg ezért szar. Kesergett a munkája miatt, Clive miatt, őszintén szólva mindennel csak baja volt, és egyáltalán nem tudtam vele együtt érezni. Számomra ez már túl sok volt. Azt elfogadom és megértem, hogy vannak problémái, mindenkinek vannak, de nem tett semmit azért, hogy változzon a helyzet, csak folyamatosan hisztizett és piált. Aztán jött a felismerése: talán ez így mégsem jó. Én pedig hálát adtam, hogy felfogta végre, ugyanis ettől kezdve már tényleg egészen szerethető lett. Nem mondom, hogy megszerettem, de nem idegesített már annyit.
Aztán ott volt Clive. Clive, aki gazdag, jóképű, teljesen véletlenül pont Hannah kell neki, aki a saját szavaival élve teljesen átlagos, nem tűnik ki semmivel, nem kifejezetten szép vagy éppen vékony. Egy szóval nem a srác esete, de persze jön a jól bevált sablon, és eme két ember egymásra talál. (Egy rövid ideig biztosan.) Azt hiszem Clive-ot meg tudtam volna kedvelni, ha többet szerepel, érdekelt volna, mi volt a családjával, ő tényleg megnevettetett párszor, jó lett volna, ha többször van jelen. De hát sajnos nincs mit tenni, kellett az adott történés, különben nem alakul ki a cselekmény nagy része. :D Nehéz az olvasó élete...;)
"Sokszor tehetetlenül tűrjük, ahogy az élet ide-oda csapkod bennünket, akár a fák koronáját a vihar. Érzéketlenek vagyunk a külvilágra, egy idő után a fájdalomra is. Anélkül megyünk el a többiek mellett, hogy nem is érdekel bennünket, mi van a másikkal. A munkába hajszoljuk magunkat, hogy aztán olyan dolgokat vegyünk, amikre igazából nincs is szükségünk."
És most jöjjenek azok, akik az ellenpéldái annak, hogyan is kell felnőttként viselkedni... Amy és Amanda, Hannah legjobb barátnői. Elviekben legalábbis. Gyakorlatilag az idő alatt, amíg lejátszódott a cselekmény annyit ittak, hogy bőven elvonóra vonulhattak volna. Ők is csak szenvedtek és szenvedtek, mert persze, nekik sem volt egyszerű, de ők már sok(k) voltak. És barátnak sem igazán nevezném őket, csak saját magukkal törődtek, bár a végére ők is fejlődtek, segítettek Hannah-n, nélkülük nem jött volna össze a viszontlátás, ami az egész könyvben a kedvencem volt. A lányoknak voltak jó pillanataik, csak a kiakadt hisztimérőmmel már mindent kritizáltam.
Azt hiszem elmondhatjuk, hogy nem az én könyvem volt az Átkozott Hannah Brown, bár voltak szuper részei, sokszor idegesített, de az is lehet később majd jobban tetszene. Mindenesetre azt továbbra is fenntartom, hogy aki szereti a chick lit műfajt, annak egy próbát mindenképpen megér, kikapcsolódásnak pedig bármikor tökéletes.
Szerző: Lana Millan
Cím: Átkozott Hannah Brown
Oldalak száma: 322
Megjelenés: 2015
Kiadó: Athenaeum
Borító: Nem rossz, de semmi extra
Kedvenc szereplő: William
Legkevésbé kedvelt szereplő: Amy
Ami tetszett: Az átok része, Clive, a változások
Ami nem tetszett: Hiszti, hiszti és hiszti.
Kedvenc idézet: "Még hogy én kizárom a szerelmet az életemből. Baromság! Kizárja az magát, nem kellek én ehhez."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése