2016. június 16., csütörtök

S. J. Watson: A másik én

By    6/16/2016 // No comments
Vannak könyvek, amik hiába jók, mégsem tudnak lekötni. Aztán vannak olyanok is, aminek az elejét és a végét imádod, de a közepe hagy némi kívánnivalót maga után. Akadnak mások, amiknek a befejezése után tátott szájjal bámulsz a lapokra, annyira meglepő fordulattal zárulnak. Nos, S. J. Watson regényére mindezt rá tudom húzni. Maga a könyv már különleges helyzetből indult, ugyanis pszicho-thriller, amit nem szoktam olvasni. Azonban egyre inkább próbálok nyitni más műfajok felé, pláne mióta több sci-fi is elnyerte a tetszésem, holott azt hittem, nem szeretem. Na persze nem csak ezért olvastam el, és nem is csak azért, mert lehetőségem volt recenziós példányként olvasni (hálás köszönet ezért az Athenaeum kiadónak!), hanem természetesen a története is érdekelt, hiszen a mi, internetközpontú világunkban játszódik.

Amikor húgát meggyilkolják, Julia, a látszólag átlagos élettel rendelkező családanya, addig nem nyugszik, amíg meg nem találja a gyilkost. A kutatása során egy online társkereső oldalon találja magát, ahol megismerkedik egy rejtélyes és veszedelmes férfival. Hamarosan a saját, bűnös vágyai rabja lesz, veszélybe sodorva ezzel házasságát, családját, és talán még az életét is. Vajon meddig megy el azért, hogy válaszokat kapjon? Mikor jut el arra a pontra, mikor már nincs visszaút? "Végzetes vonzerő... online."

"Végül is mindnyájan erre törekszünk így vagy úgy. Hogy a legmegnyerőbb arcunkat mutassuk másoknak, és elleplezzük az igazi énünket, a lélek sötét bugyrait."
Mint már a bejegyzés elején említettem, maga a történet eléggé furcsa helyzetben áll, azoknak a könyveknek a táborát erősíti, amikor nem tudom eldönteni egyértelműen, hogy tetszett e vagy sem. Az eleje nagyon jól indult, felkeltette az érdeklődésem, magával ragadott a hangulata, azonban egy ponton megakadt az egész. Úgy éreztem, nem haladunk előre, nem tudott lekötni, bár ez nem feltétlenül csak a regény hibája, más sem hiszem, hogy sokkal jobban magához láncolt volna. Mindenestre úgy gondolom, hosszabbra lett nyújtva, mint kellett volna. De! A vége simán meghozza az egyensúlyt. Azt, ami miatt igazán érdemes elolvasni. Ami azt illeti, egyszer kicsit előrelapoztam nehezen haladtam vele, na:D, így egy dolgot tudtam, de a többi szinte sokként ért. Alig tértem magamhoz a megdöbbenéstől, mert bár így utólag könnyű mondani, hogy igen, sejthető volt, olvasáskor nem biztos, hogy feltűnik.


Ami már a fülszöveg elolvasása után magával ragadott az az, hogy az internet és annak veszélye ennyire fontos szerepet kap. Manapság az online világ annyira az életünk része, hogy szinte már fel sem tűnik, mihez is használjuk. Egyszerűen mindenhez. Ha keresünk valamit: Google, képek: Pinterest, Instagram, és persze folytathatnám nagyon-nagyon sokáig, de azt hiszem ez még engem sem érdekelne. A másik én középpontjában főképp a chat-szobák, a társkereső oldalak állnak, és bár én magam még sosem használtam ezeket (én kb. a Facebook-kal kerültem bele a közösségi oldalak forgatagába, meg a TeveClub chat szobájával talán:D), mégis valóságos volt. Feltárta azokat a veszélyeket, amiket lehet, hogy még ma sem tudnak sokan. És pont ezért nagyon sok ember kezébe adnám a regényt.

Természetesen, ahogy szoktam, szót ejtek a szereplőkről is. Ami még gondom volt talán a történettel, az Julia. Egyszerűen nem tudtam megkedvelni, egy idő után idegesített a sok szenvedésével a húga, Lukas, a házassága vagy éppen Connor miatt. Nekem már túl sok volt, amit pedig még sajnáltam, hogy a műltjából nem derül ki annyi minden, mint szerettem volna. Persze elég sok mindent fedtek fel, de valahogy mégsem éreztem kerek egésznek. Aztán ott volt Lukas, akit szintén nem kedveltem, csak itt ez jót jelent. Folyamatosan ott lebegett körülötte valami baljóslatú hangulat, néha a hideg rázott tőle, teljesen bele tudtam magam élni magam a sötétebb jeleneteibe. Nem mondom, hogy úgy érzem, mintha itt lett volna mellettem, szerncsére nem, különben eléggé beparáztam volna. :D

Na jó, most elgondolkodtam, hogy mégis kit kedvelek, de rá kellett jönnöm, hogy senkit... Nem is utáltam a szereplőket, de egyik sem nőtt a szívemhez, és azt hiszem ennek az is lehet az oka, hogy a könyv közepén hetekre félreraktam. Ráadásul az, hogy senkit sem szerettem meg különösebben, nem vont le a könyv értékéből. Nem zavart, nem idegesítettek, inkább semlegesek voltak. Annát talán meg tudtam volna kedvelni, ha egy kicsit többet szerepel, többet van jelen, ugyan ez a helyzet Hugh-val is, bár kicsit... hogy is fogalmazzak... semmilyen volt, ennek ellenére érezhető volt, hogy törődik Juliával és Connorral is.

Összességében minden negatívum ellenére is ajánlom S. J. Watson történetet, hiszen érdekes volt, jó volt a hangulata, a végén a fordulatok pedig egyszerűen zseniálisak voltak. És annak ellenére, hogy nem vagyok egy thriller rajongó, kezdetnek nem volt rossz, és nagyon kíváncis lettem az író másik könyvére, az Amnéziára/Mielőtt elalszomra, sokan azt mondják, sokkal jobban sikerült, mint ez, ráadásul a belőle készült filmet már láttam is, és tetszett, szóval előbb-utóbb biztos sort kerítek rá.

Szerző: S. J. Watson
Cím: A másik én (Second Life)
Oldalak száma: 568
Megjelenés: 2015
Kiadó: Athenaeum
Borító: kicsit fura, de nem rossz
Ami tetszett: az internet előtérbe helyezése, a hangulat, a vége
Ami nem tetszett: A közepe táján kicsit nehezen haladt előre
Kedvenc szereplő: --
Legkevésbé kedvelt szereplő: Julia
Kedvenc idézet: "Nézem ezeket az embereket, és egyszer csak – mintha lámpa gyúlna a fejemben – ráeszmélek, hogy mindnyájan álarcot viselünk. Ők is, én is – mindenki. Mutatunk egy arcot – az énünk egyik arcát – a világnak, egymásnak, és ez az arc olyannak mutat, amilyennek szeretnénk, hogy lássanak. És hogy mikor melyik arcunkat öltjük fel, attól függ, kivel vagyunk éppen, vagy hogy tudunk legjobban megfelelni mások elvárásainak. De akkor is álarcot viselünk, ha magunk vagyunk. Azt az arcunkat öltjük fel, amelyiket legszívesebben látnánk a tükörben"

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)